2009. november 9., hétfő

Ahol a Linux lenyomhatja a Windowst


A netbookok piacának megítélése óriási mértékű fejlődése ellenére is minimum kétséges: az operációs rendszerek között itt vérre menő verseny folyik – állítólag.



A nyílt forráskód, s legfőképp a Linux terjedésének egyik kulcspontjává vált az elmúlt egy-két évben az, hogy a fogyasztói hardverpiac slágertermékének számító netbookokon milyen operációs rendszerek futnak. Annyi bizonyos, hogy nagy a versenyfutás e szegmens meghódításáért, ám a tényleges állapotokról, netán a trendekről kevés a biztos információ, mindkét érdekelt fél – a Linux-disztribuciók terjesztői, illetve a zár forrású rendszerek gyártói (pontosabban gyártója, hiszen itt leginkább a Windowst készítő Microsoftról lehet szó) – a maguk érdekei alapján közölnek jelentéséket, előrejelzéseket.

Ezek egyike a CIO magazin által ismertetett is, mely az ABI Research legújabb, a mobil eszközökre vonatkozó tanulmányával foglalkozik. A piackutató képviselője, Jeff Orr azt állítja, hogy az idén a világ piacain megjelenő 35 millió netbook közel egyharmada nyílt forrású operációs rendszerrel kerül a boltokba (pontosabban 32 százalék Linux, 68 százalék Windows).

E megállapítás két okból is érdekes. Egyrészt azért, mert az eszközfüggetlen vizsgálat szerint a Net Applications legutóbbi felmérése azt mutatja, hogy az operációs rendszerek piacán a Windows elsöprő fölénnyel, több mint 92 százalékos részesedéssel vezet, míg a Linux még az egy százalékot sem éri el. Másrészt azért, mivel a Microsoft a netbookok piacának meghódításáért folytatott harcában sokszor, sok helyen elmondta, hogy az Egyesült Államokban eladott netbookok kevesebb mint négy százalékán futott Linux.

Jeff Orr ezekre azt válaszolta, hogy: „Csak azért, mert az Egyesült Államokban élünk, még nem kell azt gondolnunk, hogy csak a Windows létezik”. A lapnak Orr nem szolgált bizonyító erejű statisztikákkal, ám azt elmondta, hogy az Ubuntu ezekre az eszközökre kiváló választás, s úgy véli, az ARM-processzorokat használó netbookok lesznek túlsúlyban a jövőben, s ennek köszönhetően a Linux 2013-ra átveszi a vezetést a Windowstól ebben a piaci szegmensben. Ezt a jóslást azzal indokolta, hogy más az USA, és más a fejlődő világ: míg az Egyesült Államokban második-harmadik gépként vesznek egy netbookot, addig a szegényebb országokban ez a (viszonylag) olcsó számítógép lesz az első a felhasználónál, aki takarékosságból linuxos netbookot választ majd – ráadásul ezekben az országokban még nem alakult ki a Windowsnak az a hagyománya, a megszokás, a „függőség”, melyet például Észak-Amerikában tapasztalhatunk. A netbookok legnagyobb piaca jelenleg az ázsiai–csendes-óceáni régió, bár itt még hasonló okokból veszik a gépeket, mint az USA-ban, ám a jövőben a fejletlenebb régiók (ne felejtsük a rohamosan emelkedő Kínát és Indiát a maguk több mint kétmillárdos piacával) számíthatnak a netbookok legnagyobb felvevőinek.

Azt azonban a kutató is elismeri, hogy a kihívásokra válaszoló Microsoft komoly lépéseket tesz piaci dominanciájának megtartásáért: nemrég leárazták a már netbookokra szánt Windows XP-t, s teljes erőbedobással kampányolnak a Windows Embedded CE és a Windows Mobile terjesztéséért is (e programok alkalmasak az ARM-es gépekre), s a Windows 7 kampányának is része volt, hogy ez a rendszer (leginkább a Starter verzió) kiválóan felhasználható a netbookok számára is.

Forrás: ITCafé